Különleges érzés kerített hatalmába a film alatt. Ehhez hasonlót utoljára a CIDADE DE DEUS megtekintése során éreztem: számos alkalommal támadt nevethetnékem, pedig nem lett volna szabad. Fernando Meirelles instant klasszikusához hasonlóan az ADAMS AEBLER antihőseivel is csúnyán elbánt a sors, habár erről nekik fogalmuk sincs, s az életet egyfajta következményektől mentes komédiaként fogják fel. A maga szörnyű valójában ez vicces.
A közmunkára ítélt, ezért egy vidéki templomba citált Adam szórakoztató neonáci kliséként érkezik a filmbe: Hiter képét akasztja az éjjeli szekrény fölé, előbb üt, aztán sem kérdez sokat és gyűlöl mindent és mindenkit. Természetesen pillanatok alatt összetűsébe kerül a templom lelkészével, aki viszont az elvakult hívő karikirozott mintapéldányaként mindent megtagad, ami gonosz, a rossz egyedül csak az ördög műve lehet, s tulajdonképpen isten útjai tök világosak. Adam elhatározza, hogy megleckézteti a bigott papot, ám a magasságos számára is tartogat egy-két meglepetést.
Különleges film az ADAMS AEBLER: groteszk, hisz elképesztően messze megy a politikailag inkorrekt viccek gyártásában (a kedvenc: "azért visszük a kölköt Indonéziába, mert ott a Down kórjával nem lóg ki a sorból"), ugyanakkor megrázó is, hisz a morbid témáknak gyakorta egy-egy személyes tragédia szolgál kiindulópontul, vagy éppenséggel végkifejlettel. És természetesen nem szabad elfelejteni a film által felvetett teológiai kérdéseket sem, melyeket más és más válasszal illetsz, attól függően, hogy a vallás melyik oldalán állsz, de elmenni nem fogsz mellettük. A hit és a tagadás találkozik ebben a szemtelenül könnyed hangvételű, mégis "tapadós" filmben, melynek az a legnagyobb tréfája, hogy a hívő és a tagadó személye egyáltalán nem az, akiről első pillantásra gondolnád.
(AE)
Abszolút semmi. Illetve mégis. A nelson egy fojtófogás a birkózásban, amikor a delikvens nyakát hátulról, az állánál lefogják, és elég reménytelen, hogy ebből kiszabaduljon. Nem vagyok egy sport-szakértő, de annyit sikerült kiderítenem, hogy a fél nelson ennek egy kissé kevésbé esélytelen helyzetet teremtő változata. És így a cím, ahogy az a jó címektől el is várható, már el is mondott mindent arról, miről szól a film. Egy olyan emberről, akit épp egy ilyen fél nelsonba fogott az élet, és megpróbál kiszabadulni. De csak félig. Mert igazából nem annyira aktív hős ő. Sokkal többet sodródik, mint szeretne. Valahogy nem megy neki a világmegváltás. Pedig próbálkozik.
Daniel Dunn (nem túlzás, ha azt mondom, a név hangzása erősen emlékeztet a Donnie Darkóra, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy olyan, mint egy szuperhős neve), valóban próbálja megváltani a világot. Történelmet tanít egy nem kifejezetten elit iskolában, egy nagyrészt színes bőrű osztályban. Nagyon liberális, a gyerekeket pedig lenyűgöző módszerekkel oktatja épp a polgári jogokra. Dan elvei gyönyörűek, jobbá lehetne velük tenni az emberiség jelentős részét. Csakhogy valójában Dan is ugyanazzal küzd, mint a nagy költők vagy igazi „művészlelkek” általában. A kábítószer foglya. Mindegy neki, hogy heroin vagy kokain. Csak függhessen. Mindezt figyelembe véve kissé visszásnak tűnhet Dan igyekezete.
Filmünk elején egyik tanítványa, Drey épp egy crackes ampulla szívása közben kapja rajta a lányvécében a tanár urat. Vele marad, és segít neki átvészelni a krízist. Ezután a film folyamán általában végig ugyanezt teszi. Pedig Drey élete sem könnyű, bátyja börtönben ül, rendőr anyja folyton túlórázik, az egyetlen, aki ráér vele foglalkozni, az Frank, bátyja haverja, aki történetesen épp Dan elosztója is. Amikor Dan ezt megtudja, elhatározza, hogy megmenti a kislányt. Holott, ahogy az bebizonyosodik, nem Drey az, akinek segítségre van szüksége! De nem mesélem el az egész történetet. Legyen elég annyi, hogy ez nem egy szokványos fehér-tanár-a-fekete-suliban-próbálja-megmenteni-a-diákokat-de-nem-sikerül-sztori. Bár a téma nagyon népszerű a tengerentúlon, és a film egy kissé emlékeztet is elődeire, például a Veszélyes kölykökre, de mégsem olyan drasztikus, és elsősorban, nem annyira egyértelmű.
A Fél Nelson egy életkép, „fílingfilm”, ahol nem elsősorban a történet a lényeg. Kiragad pár napot két ember életéből, a végén pedig nyugodt szívvel gondolhatjuk, hogy nem jutott el A pontból B-be. És azt is, hogy igen. Nem tudjuk, mi fog történni a vége főcím után. A befejezés abszolút nyitott. Az optimisták reménykedhetnek, hogy minden rendbe jön, a pesszimisták pedig örülhetnek, hogy már megint igazuk volt.
A Fél Nelson nem főszereplője nevének hangzásában, de hangulatában emlékeztet a Donnie Darkóra. Bár lehet, hogy csak engem, mert annyira örülök, hogy újabb, nem idióta címmel megvert, és nem erőltetett amerikai független filmet láthattam.
Ryan Fleck filmje ugyanis igazi „amerikai film”: gyönyörűen reflektál a szabadságjogi törvények kialakulására, miközben bemutatja, hogyan is áll a helyzet a valóságban. De nincs olyan érzésünk, hogy a rendező meg akarná mondani a „tutifrankót”, és bemutatná a „nagy büdös életet”, minden mocskával együtt. Nem. Egyszerűen csak elmesél valamit, amit érdekesnek talál. Izgalmasan. Néhol vontatottan, sokszor logikátlannak tűnően. De mindenképp szinte hibátlanul. Tudom, hogy egy kritikában nem illik ilyet csinálni, de akkor is leírom: nekem tetszett. Mert csak.
A Fél Nelson áprilisban a Titanic Filmfesztivál hullámain hajózott be hozzánk, két évvel a bemutató után. Közben még Oscar-díjra is jelölték. De végül nem nyerte el – nem csoda, a független filmekkel nem nagyon szokott ilyesmi történni. Köszi Odeon, hogy végre eljuthatott a hazai mozikba is.
Sípos Anna
A fenti cikk eredetileg a prae portálon olvasható.
Lezuhan egy repülőgép az óceán felett. A túlélők – mindnyájan iskolás fiúk – egy lakatlan szigetre úsznak, ahol felnőtt felügyelet híján nekik kell gondoskodniuk magukról. Ralphot választják meg vezetőnek, aki azt javasolja, rakjanak tüzet és építsenek menedéket. Jack, a gyerekkórus vezetője inkább szeretné kiélvezni a kontroll hiányát, ezért vadászni indul a kóristákkal. A gyerekek hamarosan két táborra szakadnak: Ralph arra törekszik, hogy többé-kevésbé civilizált rendben éljenek, míg Jack vadászai minden szabályt megtagadva egyre inkább elvadulnak. Az éhség és az elszigeteltség egyre jobban kiélezi a két csapat közötti rivalizálást, amely hamarosan megdöbbentő és véres fordulatot vesz...
A William Golding világhíres regényéből készült lehengerlő erejű alkotás az emberben rejlő állatról, az ártatlanság elvesztéséről és a civilizáció könnyen kikezdhető alapjairól mond olyan tanmesét, amely talán soha nem fog veszíteni időszerűségéből.
A legyek urát (1963) november végén hozzuk ki DVD-n. A 990 Ft-ba kerülő kiadványon a filmet digitálisan felújított transzferrel, eredeti (1.37:1) képaránnyal, mono magyar és angol hanggal, valamint magyar felirattal találhatjátok, melyet a következő, magyar feliratos extrák kísérnek:
A kulisszák mögött:
- Belső felvételek és próbák (kb. 3 perc)
- Kivágott jelenetek (kb. 3 perc)
- Forgatási képsorok (kb. 9 perc)
Kimaradt jelenet:
- A jelenet lejátszása eredeti hanggal (kb. 2 perc)
- A jelenet lejátszása William Golding kommentárjával (kb. 2 perc)
- A jelenet lejátszása kapcsolódó regényrészlettel, William Golding előadásában (kb. 2 perc)
Előzetes:
- Az előzetes lejátszása (kb. 2 perc)
- Az előzetes lejátszása Gerald Feil vágó kommentárjával (kb. 2 perc)
Roman Polanski bejárta a fél világot. Csomagolt, ha úgy érezte, szabadabban készíthet filmeket másutt, és költözött akkor is, ha elküldték vagy kiutasították. Beckett híres vallomását citálhatnánk ide. „Mert bennem, többek között, mindig két pojáca lakozott, az egyik csak annyit akart, hogy ott maradhasson, ahol van, a másik meg azt képzeli, hogy kevésbé lesz rossz egy kicsivel odébb.”
A négy nyelven beszélő rendező az idén lesz hetvenöt éves. Párizsban született, majd a zsidó család a hároméves fiúval visszatért Lengyelországba. Gyermekfejjel került a krakkói gettóba, ahonnan szüleit koncentrációs táborba hurcolták, anyja Auschwitzban halt meg. Polanskit még idejében kiszöktették, a háborús éveket katolikus családoknál bujkálva vészelte át. Már fiatalon színészetet tanult, 1954-től pedig a Lodz-i filmfőiskola rendezőszakos hallgatója. Vizsgafilmjével a Két ember egy szekrénnyel számos díjat besöpört. Ebben a szürreális gyöngyszemben két férfi egy patinás szekrénnyel a kezükben kiemelkednek a tenger hullámaiból, a bútort végigcipelik a városon, számos erőszakos kalandot átélve végül visszatérnek a habok közé. Az abszurd színház, Jarry, Ionesco világa jelenik itt meg, ahol szépség és durvaság, játékosság és erőszak néz farkasszemet egymással. A főiskola elvégzése után Polanski Párizsba utazott, ahol elkészítette másik rövidfilmjét, A kövér és soványt. A stílusgyakorlat mintájául Beckett Godot-ra várva drámájának két szereplője, Lucky és Pozzo szolgált. Abszurd remeklés ez is, az úr és a szolga, a hatalom és megalázás társadalmak felett átívelő örök emberi viszonyairól.
Kívülállás vagy azonosulás
Visszatérve Lengyelországba megrendezhette első nagyjátékfilmjét. Bár a Kés a vízben forgatókönyvét többször is át kellett dolgoznia, a korabeli kritika rögtön nekirontott a privatizálás vádjával, mondván, nem foglalkozik eleget a szocializmus építésének napi valóságával. Andrzej, a középkorú sportújságíró feleségével, Krystynával szokásos vitorlázásukra utaznak, amikor egy vakmerő autóstoppos leinti őket. A házaspár feszült viszonyába bekéredzkedő fiatal fiút végül is meghívják a hajóra, ahol a három szereplő összezártan kénytelen eltölteni egy napot a nyílt vízen. A két férfi kétféle archetípus megtestesítője. Andrzej az idősebb, a frizsiderszocializmust megteremtő középnemzedék képviselője. Nyugati gépkocsi, vitorlás, márkás bor és szép feleség lesznek társadalmi megbecsülésének attribútumai. Céltudatos és arrogáns, domináns alkat a házasságban csakúgy, mint vitorlása fedélzetén. Vele szemben a konformizmust elutasító, szabadon stoppoló farmernadrágos fiú a szolga pozícióját veszi fel, amikor hajózási parancsokat teljesít vagy éppen felmossa a fedélzetet. Szimbolikus kasztrálás és öncsonkítás fázisain megy keresztül, amikor széttárt ujjai közé vagdos a késsel, azonosul a neki címzett történettel, amely az asztalról mezítláb az üvegcserepekre ugró tengerészről szól, végül pedig azt a látszatot kelti, hogy vízbe fulladt. A két ember ismétlődő párviadalainak tétje a Nő. Polanski külön is hangsúlyozza Andrzej férfiasságát irritálóan kioktató modorával vagy pipázásával, míg vele szemben a fiú gyermekségét, játékosságát. A Szent Család képe is felsejlik itt, amit a keresztény utalások esősítenek. A hajóárboc többször is a keresztfa formáját juttatja eszünkre, amire a fiú fel is mászik, míg a kötéltekercsen fejét pihentető fiú inzertje a dicsfény ikonográfiáját idézi. Az Atya és Fiú harcának nincs igazi győztese. „Kés kell, ha az ember előre akar hatolni.” mondja a fiú, ám az idősebb férfi egy óvatlan mozdulattal a vízbe hajítja a kést. A film végén Krystyna rövid ideig kettesben marad a hajón a fiúval, hogy az férfivá válhasson a karjai között. Ezután a fiú – újabb profanizált Jézus ikon – a vízen járva elindul a part felé. Megfeszítés helyet beilleszkedés, mártíromság helyet a társadalomba való betagozódás lesz a sorsa. Olyanná lett, mint Andrzej, csak még kevésbé erős és okos, mint riválisa. Most végre összeérnek a szálak, a kívülállás és az azonosulás drámája, a nemzedéki konfliktus és a társadalom alapját képező Szent Család felbomlása.
A személyiség széthullása
Nemzetközi sikere ellenére Polanski körül megfagyott a levegő, a hivatásos kultúrpolitika számára vállalhatatlan volt. Angliába távozott és itt további két filmmel írta be magát a filmtörténetbe. Az Iszonyat első kirándulása a horror műfajba, voltaképpen Hitchcock Psychojának modern verziója. A fiatal és még szűz Carol együtt él nővérével, aki anyaként gondozza őt. Az elveszített idillt a szobájában található családi fénykép, ártatlanságát pedig a polcon sorakozó gyerekjátékok jelzik. A szomszéd helységben nővére és annak szeretője éjszakánként egymásnak esnek, ilyenkor a lány párnába temeti fejét, hogy ne hallja nyögdécseléseiket. Carol fokozatosan megőrül, amikor testvére külföldre utazik nyaralni. A rendező egy pszichoanalitikus módszerességével ábrázolja hősnője énjének felbomlását. Egy tiszta nő, mondhatnánk Polanski egy későbbi filmjének címével, aki iszonyodik a testtel való találkozás minden formájától. Egy szépségszalonban dolgozik, ahol a kifent női arcok halotti maszkokként meredeznek rá, éppoly élettelenül, mint otthonában a rothadásnak indult nyúlhús. Hazatérve hosszasan súrolja kezét-lábát, a külvilág mocskát akarja lesikálni magáról. Egy véletlen csókot követően önkívületben tisztogatja ajkát és fogait, undorodva nézi a szerető borotváját a fürdőszobában. Az erőszakos valóság férfiak képében hatol be védtelen gyermeki világába, férfiak udvarolnak, vagy éppen molesztálják őt. Lázálmaiban is férfikezek tapogatják végig testét, kialvatlanul, gyűrött lepedők foglyaként ébred. Aztán egy szerelmes férfi, majd a kéjsóvár háziúr is rátöri az ajtót. A lány kétségbeesetten nyúl a jelképesen fallikus tárgyak után, egy gyertyatartóval, majd pedig egy borotvával végez a betolakodókkal. Nem tud felnőni. Nem akarja úgy végezni, mint Bunuel Viridiana-ja, aki apáca létére egy füstös kártyaasztal mellett lelte meg helyét a társadalomban. Az ironikus zárlatot azonban ő sem kerülheti el. Az eszméletlen Carol sorsa a biblikus özönvízben hazatérő nővére szeretőjének karjaiban beteljesedik, az egyszerre vágyott és gyűlölt férfitól most megkapja az elveszített atyai és a sosem tapasztalt szeretői ölelést. Polanski a test és lélek legmélyebb zugaiba hatolt, ám a tudattalanba száműzött vágyak és félelmek súlya alatt darabokra tört hősnője személyisége. A téma radikális újragondolására 1976-ban, A lakóban tért vissza, máig ez utolsó jelentős filmje.
Az identitás ára
A Zsákutca a korai korszak összegzése és egyben az életmű egyik csúcspontja. A középkorú, vagyonos Geroge fiatal feleségével, Theresával él egy tengerparti kastélyban. Richard és Albie, a két gengszter egy balul sikerült bankrablást követően ide menekülnek, betörve a házaspár romantikus álomvilágába. Albie rövidesen belehal sérüléseibe, ám Richard katalizátorként működik, hogy lerántsa a leplet a házaspár hamis idilljéről. George igazi papucsférj, aki mindenben imádott neje kívánságát lesi. Tréfából felveszi annak hálóingjét, az asszony beköti fejét és kirúzsozza férje száját is. Ekkor betoppan Richard, aki mindenben a férj ellentéte. George intellektuális és infantilis, gyenge, feminin alkat. Richard viszont durva és nincs humorérzéke, erős és határozott férfi, aki rögvest uralkodik házigazdáin. A férj gyáva, felesége szeszéjeinek kiszolgáltatott alak, akinek gondosan felépített homokvára pillanatok alatt összeomlik a bűnözők megjelenésével. Később hívatlan vendégek érkeznek, a férj korábbi életének epizodistái, számukra a sikert a gazdagság rekvizitumai jelentik a divatos pulóvertől a státusszimbólumként szolgáló autókig. George életfelfogását, félrevonulását a világtól tökéletes zsákutcának tartják csakúgy, mint ifjú feleségét, aki az úrnő szerepét játssza a romos kastély falai között. A gengszter pofonjaitól és a „barátok” hazugságaitól, sértegetéseitől lassanként kijózanodó férfi viszont most türelme végére ér. Árnyékát átlépve, gyávaságát legyőzve kirúgja álszent vendégeit, megszakítva ezzel társadalmi kapcsolatait. Már nem bújhat többé felesége szoknyája mögé, képtelen elviselni asztaltársasága ostobaságait. A Richarddal szembeni végső összecsapás hatására pedig felnőtté válik, puskát ragadva előbb kastélyát díszítő szobrokra, majd a gengszterre tüzel. Theresa nem érti meg a férjében lezajló változásokat, megretten, és észvesztve távozik. George ott marad egyedül, immár szerelme nélkül. A dagály közepén, egy kiálló sziklán összekuporodva, magányosan szemléli a messzeséget.
Polanski korai filmjei a társadalom és egyén konfliktusait dolgozzák fel a kamaradráma keretei között. A Kés a vízben hősét makacs ellenállása ellenére magába olvasztotta a társadalmi gépezet, az Iszonyat hősnője a mocskos testiség, a felnőttség világa elől az őrületben keresett kiutat, mindhiába. A Zsákutca férje viszont megtalálta önmagát, de a társadalom perifériájára szorult, ahol Walter Scott idejét múlt lovagjaihoz hasonlóan magányosan vívja harcát démonaival.
Mátyás Péter
A fenti cikk eredetileg a Mozinet 2008 szeptemberi számában jelent meg.
Szerda este, fél nyolc után pár perccel az Odeon Lloyd Mozi kávézójában. Egy pohár borral, kis zacskónyi csipős-paprikás tökmaggal, és egy szelet répatortával az asztalomon ülök a Szerzők (Joachim Trier filmje, meg kéne már nézni végre) plakátja mellett. Kicsit több, mint egy órával később három dvd-vel a hónom alatt indulok a villamosmegállóhoz.
Kellemes odeonos estének hangzik, de mi ebben a különös? Például az, hogy mindenki tapsolt, amikor átvettem a filmeket. Vagy, hogy az ünneplőbe öltözött közönség egy 1962-es filmet láthatott a mozivásznon.
Aznap ugyanis a Polanski-díszdoboz aukcióval, borkóstolóval és filmvetítéssel egybekötött bemutatójára voltam hivatalos az Odeon Lloydba.
Az est apropóját Roman Polanski első három játékfilmjének - Kés a vízben (Nóż w wodzie, 1962), Iszonyat (Repulsion, 1965), Zsákutca (Cul-de-sac, 1966) - dvd-megjelenése adta. Nem akármilyen filmek ezek, ráadásul a díszdobozból néhány száz darabot adnak csak ki. Persze, ha a kedves olvasó hozzám hasonlóan licitálás útján jut a gyűjteményhez, akkor felesleges aggódnia, hogy lemarad... de 
egy kicsit előreszaladtam.
Hét órakor kezdődött az esemény, a mozi előterében a Pántlika Borház egy-egy pohár Dörgicsei Juhfark vagy Dörgicsei Cabernet Sauvignon borral fogadta a vendégeket. Jómagam inkább filmkedvelőként érkeztem, de három pohár Juhfark után már korántsem voltam ebben ennyire biztos. Úgy is mondhatnám, hogy egy új szerelem kezdete volt számomra ez az este, ám erről majd később mesélek.
Annyi bizonyos, hogy az eleinte csendes, és kissé fáradtnak tűnő vendégsereg tagjai rövid idő elteltével már felpezsdülve társalogtak egymással, sorban ürültek ki a borospoharak, és a nyolcra m
eghirdetett vetítésre sehogy sem akaródzott beülnie senkinek. Ennek megfelelően csúszott a program, és az a gyanúm, hogy az ilyesmi állandó velejárója lesz ezen összejöveteleknek. A szervezők (a Corner Film, az Odeon, a MediaGo és a Pántlika Borház) ugyanis nem titkoltan hagyományteremtő céllal hívták életre az estét, mely egy jótékony célú aukcióval folytatódott, immár a moziteremben. Az árverés során befolyt összeggel a Látótér Alapítvány munkáját támogatták a szervezők, pontosabban a liciteket nyerő szerencsések. Úgy esett, hogy az egyik Polanski-díszdobozt, és a támogatást elismerő emléktáblát - nem kis izgalmak után - e sorok írója nyerte, pontosan akkora összeggel, amekkora a zsebében volt.
Ezután következett a vetítés, a most megjelenő gyűjteményből a Kés a vízben került bemutatásra. Én ezt már nem vártam meg, részben mert ugye épp előtte került a birtokomba a film dvd-je.
A rendszeresre tervezett esemény, az első felvonás ismeretében sikerre van ítélve. Visszajáró vendég vagyok az Odeonban (a tékában, a moziban és a kávézóban egyaránt), elő-előfordulok filmbemutatókon, borkóstolókon és árveréseken, de így együtt, nos, ilyenben még nem volt részem.
Nem túlzok, ha azt mondom: ilyen egy este díszdobozban.
(DD)
A fenti cikket az igyalbort.freeblog.hu szerkesztője engedélyével publikáltuk.